Új nevet kaphatnak a körúti villamosmegállók
Új nevet kaphat két villamosmegálló Budapesten.
Új nevet kaphat két villamosmegálló Budapesten.
A Burzsuj blog utánajárt, hogy mennyit ér egy vancouveri aranyérem.
Tavaly indult a kormányzati portálok fejlesztése, de sokkal nem vagyunk előrébb: semmivel sem biztonságosabb az Ügyfélkapu mint egy évvel korábban, a magyarország.hu pedig keveri az adatokat - olvasható a Kocka blogon.
Hány termálbelépőt kapnak győri nyugdíjas, nagycsaládos és mozgáskorlátozott szervezetek? Az Alterblog számszerűsít.
Sokan kritizálták az elmúlt napokban azt az egész pályás letámadást, amit a Fidesz indított a Jobbik ellen. Kevesebben foglalkoztak azzal, pedig legalább ugyanennyire fontos, hogy a Jobbik is tett néhány elutasító lépést a szélsőjobb legszélsőségesebb elemeitől - olvasható a blogon.
A Kicsivu gasztroblog legfrissebb bejegyzésében egy könnyed leves receptét írja le.
Az MSZP érdeke az lenne, hogy legalább a választásokig kitartson a néma undor időszaka. Az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin üzengetése azonban már a publikumnak is jelezte: robbanás közeli állapotba került a szocialista párt - olvasható Török Gábor blogján.
Egy januári rendeletmódosításnak köszönhetően a járműtulajdonosok kérelmükre bejegyeztethetik az elérhetőségüket a járműnyilvántartóba - olvasható a JogIQ blogon.
A kisgyermek pontosan tudja, mikor, mit és mennyit kell ennie. A kisbaba körülbelül 3 óránként étkezik, és egy cseppel sem fogad el többet, mint amennyire szüksége van. A felnövés során több olyan érzelemmel kell megküzdenie, ami frusztrációt okozhat számára, és ez az étkezésben mutatkozik meg - olvasható a Dietetika blogon.
A HeStyle blog olyan kollekciót mutat be, amelynek ruhadarabjai leginkább egy modern hajléktalan öltözetére hasonlítanak.
A Médiablog a legfrissebb bejegyzésében annak próbál utánajárni, hogy meddig fog növekedni a Twitter felhasználótábora.
Az i4s blog legutóbbi bejegyzésében a Hotmail ingyenes levelező történetével foglalkozik, aminek több mint 350 millió felhasználója van a világon.
Török Gábor politológus legfrissebb bejegyzésében az LMP választási esélyeivel foglalkozik.
A számítógéppel való beszélgetés kicsit futurisztikusnak és idegennek tűnik, pedig egyre közelebb kerül a valósághoz és egyre inkább elkerülhetetlen lesz - olvasható a Kereső világ blogon.
Az Ágy, Asztal, Tv blog szerzője legfrissebb bejegyzésében Richard Dean Anderson otthonába nyerhet bepillantást az olvasó.
Mihez kezdenek a szocialisták, ha a Jobbik esetleges váratlan erősebb szereplése miatt néhány egyéni választókerületben felmerül a Fidesz javára való visszalépés lehetősége? - tette fel a kérdést a 79 nap blog szerzője.
Titkosszolgálatok, elcsalt lottóhúzások, a média agymosása, Jacko és Diana halálának körülményei, a hazátlan nép, az EU és a Pentagon, haszontalan oltások, irányított focisorsolások és kampányfogások – többek között ezekről mesélnek a magyar weben „az összeesküvés-elméletekben nem hívők”.
A Spottr fotós blog legutóbbi bejegyzésében fotósunkkal, Stiller Ákossal készített interjút olvashatnak.
Ennyivel a voksolás előtt példátlan, hogy az ember egy vasárnap esti tévézésnél ne ütközzön bele valamelyik párt hirdetésébe, illetve a híradókban ne találjon olyan érdemi tudósítást, amely a kampányról szólna - írja Török Gábor.
Nincs is annál bosszantóbb, amikor a szeretett laptopunkat ellopják, rajta a dokumentumokkal, fényképekkel és befejezetlen munkákkal. A Pazar cuccok blog egy laptoplopás elleni módszert mutat be.